VERSENYSZABÁLYZAT

1.Szervező

 

1.1       Jelen versenyszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Pannonsport Kft. (9700 Szombathely, Welther Károly utca 17. adószám: 13132439-2-18, a továbbiakban: Szervező) szervezésében megvalósuló SUP versenyre (továbbiakban: Verseny) vonatkozik.

1.2       A Szabályzatot a Szervező a Versenyzők megfelelő tájékoztatása, a verseny színvonalas, biztonságos és zavartalan lebonyolítása, a sportszerű és szabályszerű versenyeztetés megvalósításának céljával alkotta meg. 

1.3       A Szabályzat személyi hatálya kiterjed a nevező és versenyen versenyzőként induló valamennyi személyre (a továbbiakban: Versenyző), továbbá bizonyos rendelkezések vonatkozásában a versenyen részt vevő további személyekre. 

1.4       A Szabályzat időbeli hatálya kiterjed az előnevezések megkezdésétől a versenynek a verseny napján történő bezárásáig.  

1.5       A Szervező fenntartja a jogot a versenyszabályzat szükség szerinti módosítására. A hatályos versenyszabályzat a verseny hivatalos honlapján, a www.evezavaros.hu holnapon (a továbbiakban: Honlap) érhető el.

1.6       A Szabályzatot, annak valamennyi rendelkezése vonatkozásában, az előnevezés vagy helyszíni nevezés (a továbbiakban: Nevezés) benyújtásával egyidejűleg, annak aláírása, vagy külön nyilatkozat megtétele nélkül, valamennyi Versenyző magára kötelező érvényűnek ismeri el. 

2 Információk, kapcsolattartás 

 

2.1 A versennyel kapcsolatos, a Szabályzatban nem szereplő információkat (ilyenek különösen, de nem kizárólagosan: a Verseny távjai, kategóriái, szintideje, létszámkorlátja, az előnevezés ideje, a nevezési díjak összegei és sávjai, az előnevezés lemondásának, a versenyzői név, valamint táv és kategória módosításának határideje, az ezzel kapcsolatos esetleges díjak és visszatérítések, a rajtcsomag átvételének helye, ideje és módja) Szervező az adott Versenyre vonatkozó Versenykiírásban (a továbbiakban Versenykiírás) teszi közzé. A Szervező a Versenykiírást, illetve annak részeit, valamint a további információkat (ilyenek különösen, de nem kizárólagosan: a Verseny útvonala, a frissítések, a versenyközpont helyszíne, a megérkezés és parkolás rendje, a Verseny és a versenyközpont programja, az esetleges helyszíni nevezés, valamint egyéb, a Versenyre vonatkozó információk) a Honlapon, valamint a Verseny Facebook oldalán és Facebook eseményének oldalán teszi közzé. A Szervező máshol közzétett, a Versenyre vonatkozó információkért nem vállal felelősséget. A Szabályzattól eltérő információk esetében a Honlapon, valamint a Verseny Facebook oldalán és Facebook eseményének oldalán közzétett információk az irányadók.

2.2       A Szervező fenntartja a jogot a Verseny időpontjának, helyszínének, programjának, távjainak, útvonalának és egyéb feltételeinek módosítására, amelyről a Honlapon, valamint a Verseny Facebook oldalán és Facebook eseményének oldalán, továbbá a Verseny napján a verseny helyszínén szükség szerint tájékoztatja a Versenyzőket.

 2.3      A Szervezővel való kapcsolattartás a Szervező hivatalos e-mail címén, a pannomsport@pannonsport.hu e-mail címen történik. Az ettől eltérő úton történő kapcsolattartás esetén a Szervezőnek feltett kérdések megválaszolását a Szervező nem biztosítja minden esetben.

 3 Óvás és panasz

 

 3.1      A Versenyző a Versenyszabályzatban foglaltak megsértése esetén óvást nyújthat be írásban, a Szervezővel való kapcsolattartásra kijelölt hivatalos e-mail címen. Az óvásban a Versenyzőnek meg kell jelölni a Versenyszabályzat vélelmezetten megsértett rendelkezését, a vélelmet alátámasztó és az óvásra okot adó esetleges tényeket és körülményeket, a Versenyző által kérelmezett intézkedéseket, valamint a Versenyző nevét és rajtszámát.

 3.2      A Versenyző olyan sérelem esetén, amellyel összefüggésben a Versenyszabályzat nem rendelkezik, panaszt nyújthat be írásban, a Szervezővel való kapcsolattartásra kijelölt hivatalos e-mail címen. A panaszban a Versenyzőnek meg kell jelölni a panaszra okot adó esetleges tényeket és körülményeket, a Versenyző által kérelmezett intézkedéseket, valamint a Versenyző nevét és rajtszámát.

 3.3      Az óvást, illetve a panaszt a Szervező bírálja el. Amennyiben a Szervező az óvásnak, illetve a panasznak helyt ad, úgy egyidejűleg rendelkezik az óvással, illetve panasszal kapcsolatban általa megtett intézkedésekről, amelyek eltérhetnek a Versenyző által kérelmezett intézkedésektől.

4          A verseny távjai és kategóriái

 

 4.1      A Szervező a Versenyt a Versenykiírásban szereplő távokon, illetve távonként a Honlapon meghatározottak szerint kijelölt útvonalon hirdeti meg.

 4.2      Egy Versenyző több táv teljesítésére nyújthat be nevezést, kivéve, ha a Szervező erről másként rendelkezik.

4.3       Minden célba érkező versenyző befutóérmet kap.

5 A Nevezés

 

5.1 A Szervező előnevezést és korlátozott számban helyszíni nevezést is biztosít.

 5.2 A versenyzők a www.evezavaros.hu oldalon, online adatlap kitöltésével tudnak nevezni. A nevezés akkor válik érvényessé, ha a nevezési díj befizetése is megtörténik.

5.3 A Szervező nevezést a Versenykiírásban szereplő dátumtól és pontos időponttól fogad.

5.4 A Versenyen részt vevő Versenyzők létszáma a Versenykiírásban szereplő mértékben korlátozott. Nevezni létszám megteltének időpontjáig lehetséges, létszám megteltének időpontja egyben a nevezés határideje. Amennyiben az adott nevezési díj befizetése létszám megteltének időpontját követően kerül feldolgozásra, úgy a Versenyzőnek nincs lehetősége részt venni a versenyen, a Szervező a nevezést külön értesítés nélkül törli és a nevezési díjat a Versenyző részére visszautalja.

 5.5 A Szervező nevezést Versenyzőtől több távra is fogad nevezést, amelytől a Szervező a Versenykiírásban, a Honlapon, valamint a Verseny Facebook oldalán és Facebook eseményének oldalán közzétett információknak megfelelően eltérhet.

5.6 Az érvényes nevezéssel a Versenyző általában az alábbi szolgáltatások, illetve lehetőségek igénybevételére jogosult,  

  • részvétel a Versenyen a Versenyző nevezése szerinti távon és kategóriában;
  • rajtszám
  • időmérés
  • útvonal biztosítása technikai eszközökkel, illetve személyzettel, a Verseny felvezetése, a Versenyszabályzatban meghatározott kivételekkel;
  • Sürgősségi egészségügyi ellátás igénybevétele a Versennyel összefüggő baleset vagy egészségügyi probléma esetén, a Versenyszabályzatban meghatározott kivételekkel;
  • egyedi, a Versenyre szóló hivatalos befutóérem;
  • ruhatár, öltöző, toalett, illetve zuhanyzó használata, amennyiben azt a Szervező a versenyen külön biztosítja;
  • a frissítőpontokon biztosított étel és ital helyszíni fogyasztása,
  • Verseny napján a versenyközpontban a szakmai, családi és gyermekprogramokon való részvétel;
  • a Verseny napján a versenyközpontban, a Szervező partnerei által biztosított termékek, szolgáltatások igénybevétele a Szervezői partnerei által meghatározott feltételek szerint;
  1. Nevezési díj

6.1

A Verseny nevezési díjai távonként sávosan, a verseny időpontjához kötődően két sávban kerültek meghatározásra.

7 A Nevezés lemondása, módosítása

 

 7.1

Az előnevezés lemondására a Versenykiírásban közzétett határidőig van lehetőség, amely határidő előtt történő lemondás esetén a Szervező adminisztrációs díjat számít fel. A Versenyző a nevezési díjnak az adminisztrációs díjjal csökkentett összegét kapja vissza. Az előnevezés lemondására vonatkozó határidőt követően a Versenyző a nevezési díj teljes vagy részleges visszatérítésére nem jogosult.

7.2

Az előnevezés során megadott versenyzői név, táv, illetve kategória módosítására legkésőbb a Versenyt megelőző 14 napig van lehetőség. Az előnevezés során megadott versenyzői név, táv, illetve kategória módosítására vonatkozó határidőn túli igényt a Szervező nem vesz figyelembe.

7.4

a Szervező 500 forintos adminisztrációs díjat számít fel az alábbi esetekben:

  • az előnevezés határidőn belül történő lemondása;

8 Versenyzők, részvételi jogosultság

 

 8.1

A Versenyen csak a Versenyre nevezést benyújtó és határidőben nevezési díjat befizető, a Verseny adott távjának indításakor rajtszámmal rendelkező Versenyző vehet részt.

8.2

A Versenyen való részvételnek lakóhely, állampolgárság és életkor szerinti korlátozása nincs.

8.3

A 18 év alatti Versenyzők esetén a részvétel feltétele a szülői hozzájáruló és felelősségvállaló nyilatkozat kitöltött, kinyomtatott, aláírt és beszkennelt formában történő megküldés a Szervező részére.

8.4

A Szervező a Versenyen való részvételt megfelelő, sporttevékenység végzésére alkalmas egészségügyi állapothoz köti.

8.5

A Versenyző a nevezéssel és a versenyen való részvétellel felelősséget vállal azért, hogy egészségi és edzettségi állapota alapján alkalmas a Versenynek a szintidőn belüli biztonságos és zavartalan teljesítésére. Azoknak a Versenyzők, akik szintidőn belül nem tudják teljesíteni a Verseny adott távját, lehetőségük van feladni a Versenyt, amelyet kötelesek jelezni az adott útvonalon utolsóként elhaladó Versenyző utáni ellenőrzést végző személynek, az önkéntesek vagy a jelzőőrök valamelyikének, illetve a frissítőpontok valamelyikén.

8.6

A Verseny szintideje távonként a Versenykiírásban meghatározottak szerint alakul.

8.7

A Versenyen való részvételhez, főszabály szerint, szükséges a rajtcsomag átvétele.


9 Vis maior

 

9.1

Amennyiben a Verseny lebonyolítását a Verseny helyszínén és időpontjában fennálló időjárási körülmények (ilyenek különösen, de nem kizárólagosan: az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint a Verseny napján az átlagos napközbeni hőmérséklet nem éri el az 5 Celsius fokot vagy eléri a 40 Celsius fokot; hó, illetve jeges eső esése esetén; vihar vagy viharos erejű szél esetén), vagy egyéb körülmények (ilyenek különösen, de nem kizárólagosan: járványügyi helyzet, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet) megnehezítik, vagy nem teszik lehetővé, továbbá abban az esetben, ha a Szervező megítélése szerint a Verseny megtartása a Versenyzők vagy mások egészségének és biztonságának aránytalan veszélyeztetésével járna, a Szervező döntése alapján a Verseny elhalasztásra vagy lemondásra kerülhet.

16 celsius fok alatt vízhőmérséklet esetén nem indítjuk el a versenyt.

9.2

A Verseny elhalasztásáról a Szervező megfelelő módon értesíti a Versenyzőket, illetve lehetőség szerint tájékoztatja őket a Verseny új időpontjáról. Ilyen esetben a Szervező a nevezési díjakat nem téríti vissza, azonban az érvényes nevezések a Verseny új időpontjában is érvényesek lesznek.

10 A rajtcsomag átvétele

 

10.1

A rajtcsomag átvétele csak érvényes nevezés birtokában történhet. A Szervező a Versenykiírásban teszi közzé a rajtcsomag átvételének helyét, idejét és módját, személyes átvétellel.

10.2

A rajtcsomagnak a Versenyt megelőzően történő átvételét a Szervező csak előnevezés esetén biztosítja. Előnevezés esetén Szervező a rajtcsomag átvételéhez kérheti a Versenyzőt, hogy igazolja a nevezés érvényességét, illetve a nevezési díj befizetését, amely a nevezési díj befizetését visszaigazoló számla, illetve a Versenyző azonosításához szükséges személyazonosító okmány bemutatásával történik. A visszaigazoló számla bemutatása mobiltelefonon, illetve táblagépen is történhet. A rajtcsomag személyes átvétele esetén az esetleges várakozási időből adódó károkért a Szervező felelősséget nem vállal, beleértve azt az esetet is, amikor a Versenyző nem tudja időben átvenni a rajtcsomagot, és ebből fakadóan nem kezdni meg, illetve késve kezdi meg a Versenyt. Az érvényes előnevezéssel rendelkező, ám a Versenyen meg nem jelent Versenyző rajtcsomag átvételét a Versenyző kérésére a Szervező postai úton vagy házhozszállítással biztosíthatja. A Szervező a postai kézbesítés, illetve a házhozszállítás díját a Versenyzőnek előzetesen felszámíthatja, amely díj megfizetése a rajtcsomag kézbesítésének, illetve házhoz szállításának feltétele.

10.3

Helyszíni nevezés esetén a rajtcsomag tartalma eltérhet az előnevezés esetén biztosított rajtcsomag tartalmától. Helyszíni nevezés esetén rajtcsomag csak korlátozott számban elérhető. Egyebekben az esetleges helyszíni nevezés esetén a rajtcsomag, illetve a Versenyre szóló hivatalos befutóérem átvétele postai úton történik. A Szervező a postai kézbesítés, illetve a házhozszállítás díját a Versenyzőnek előzetesen felszámíthatja, amely díj megfizetése a rajtcsomag kézbesítésének, illetve házhoz szállításának feltétele.


11 A Verseny útvonala és lebonyolítása

 

11.1

A verseny futóversenyek esetén a Szervező által meghatározott futópályán, úszóversenyek esetén a Szervező által meghatározott úszófolyosón zajlik (a továbbiakban együttesen: útvonal). Kerékpáros túraversenyek esetében az útvonal megegyezik a KRESZ szerint kijelölt kerékpárutakkal, kerékpársávokkal vagy kerékpáros nyomokkal (a továbbiakban kerékpárút). A Szervező által szervezett kerékpáros túraversenyek nem minősülnek országúti kerékpárversenynek, vagy bármilyen más, kerékpáros szakági versenynek. A Szervező a Verseny egyes távjaira szükség szerint előzetesen egy vagy több útvonalat jelöl ki, amely vagy amelyek leírását a Honlapon tesz közzé. Több útvonal kijelölése esetén a Szervező a Verseny tényleges útvonaláról a Honlapon, valamint a Verseny Facebook oldalán és Facebook eseményének oldalán, továbbá a Verseny napján a verseny helyszínén szükség szerint tájékoztatja a Versenyzőket.

11.2

Az útvonalakat a Szervező szükség szerint tájékozódást segítő irányjelző és tájékoztató táblákkal látja el. Az irányjelző és tájékoztató táblák téves értelmezéséből, illetve a tábláknak a Verseny közbeni rongálódásából, megsemmisüléséből, eltűnéséből adódó károkért, balesetekért és sérülésekért a Szervező felelősséget nem vállal, beleértve azt az esetet is, amikor a Versenyző letér a Verseny útvonaláról, és ebből fakadóan nem fejezi be, illetve időveszteséggel fejezi be a Versenyt. Kerékpáros túraversenyek esetében a Szervező ellenőrzőpontokat határoz meg, külön irányjelző és tájékoztató táblákat nem alkalmaz, amely ellenőrzőpontokhoz való eljutáshoz esetlegesen le kell térni a kerékpárútról.

11.3

Az útvonalakat a Szervező szükség szerint technikai eszközökkel (így különösen, de nem kizárólagosan jelzőbójákkal, kordonokkal, forgalomtechnikai oszlopokkal, illetve szalagozással) biztosítja, illetve zárja el. A Versenyzők a kötelesek a technikai eszközök által biztosított, illetve elzárt területen haladni, amely rendelkezés figyelmen kívül hagyásából adódó károkért, balesetekért és sérülésekért a Szervező felelősséget nem vállal.

11.4

Az útvonalakat a Szervező szükség szerint önkéntesek, jelzőőrök, polgárőrök, illetve rendőrök közreműködésével biztosítja, amely személyek jogosultak utasítani a Versenyzőket megállásra, tovább haladásra, illetve a Verseny útvonalától eltérő útvonalon vagy területen történő haladásra, beleértve azt az esetet is, amikor a Versenyzők vasúti átkelőknél a vonatok közlekedésének idejére megállításra kerülnek. A Verseny biztosításában részt vevő önkéntesek, jelzőőrök, polgárőrök, illetve rendőrök utasításainak figyelmen kívül hagyásából adódó károkért, balesetekért és sérülésekért a Szervező felelősséget nem vállal.

11.5

Kerékpáros túraversenyek esetében a Szervező az útvonalat biztosító technikai eszközöket, illetve biztosításban résztvevő közreműködőket nem alkalmaz.

11.6

A Versenyzők a Verseny során kötelesek betartani a közúti, illetve vízi közlekedés és tartózkodás vonatkozó szabályait, illetve kiemelt figyelemmel és elővigyázatossággal haladni. Ennek figyelmen kívül hagyásából adódó károkért, balesetekért és sérülésekért a Szervező felelősséget nem vállal. Kerékpáros túraversenyek esetében a versenyzők kötelesek betartani a KRESZ-nek a kerékpáros közlekedésre vonatkozó rendelkezéseit.

11.7

Az útvonalakon, illetve a célba érkezést követően a Szervező szükség szerint frissítőpontokat helyez el, ahol szükség szerint ételt, illetve italt biztosít. A frissítőpontokon biztosított étel és ital kizárólag a Versenyzők számára érhető el. A frissítőpontokhoz kizárólag hivatalos rajtszám, illetve úszóversenyek esetén a Szervezőtől kapott hivatalos időmérő eszköz felmutatásával lehet hozzáférni.

11.8

A Szervező előzetesen közzé teszi a Versenyen egészségügyi biztosítást végző szolgáltató közvetlen elérhetőségét. Baleset, sérülés, rosszullét esetén a Versenyző köteles a megadott elérhetőségen haladéktalanul fölvenni a kapcsolatot az egészségügyi biztosítást végző szolgáltatóval, amely elmulasztásából adódó károkért, illetve egészségkárosodásért a Szervező felelősséget nem vállal. Az egészségügyi biztosítást végző szolgáltatóval történő kapcsolatfelvételben a Versenyző az önkéntesek és a jelzőőrök segítségét kérheti, illetve ehhez segítséget kérhet a frissítőpontokon. Kerékpáros túraversenyek esetében a Szervező egészségügyi biztosítást nem biztosít.

11.9

A Versenyzőknek útvonalakon történő szabályos végig haladását a Szervező az adott útvonal bármely pontján jogosult ellenőrizni. A Szervező a Versenyzők előtt felvezetést biztosít, az adott útvonalon utolsóként elhaladó Versenyző után pedig ellenőrzi az útvonalat.

11.10

A Versenyző köteles futóversenyek esetén a Versenyen a rajttól a célba érkezésig ideje alatt, jól látható módon, a mellkason rögzítve viselni a Szervezőtől kapott hivatalos rajtszámot.

11.11

A Szervező fenntartja a jogot a Verseny útvonalának, a frissítőpontok helyének, a rajtzóna és a célzóna kialakításának akár előzetes értesítés nélküli, a Verseny napján, illetve Verseny közben történő módosítására, amennyiben ezt a Versenyzők biztonsága, illetve valamely további, élet- és vagyonbiztonságot érintő körülmény indokolja. Ilyen körülmények különösen, de nem kizárólagosan: a Verseny helyszínén és időpontjában fennálló vagy kialakuló időjárási, közlekedési, illetve útviszonyokat és természeti vagy épített környezetet érintő körülmények.

12 A Versenyző kizárása a Versenyből

 

12.1

A Szervező a Versenyzőt a tudomásra jutást követően azonnali hatállyal kizárja a Versenyből, amennyiben:

12.1.1

a Versenyző a nevezéskor nem valós adatokat adott meg (így különösen, de nem kizárólagosan: életkor);

12.1.2

a Versenyző a kisállattal történő futás esetén a vonatkozó Felelősségvállaló nyilatkozat aláírását megtagadja;

12.1.3

a Versenyző a hivatalos rajtszámot összehajtja, letakarja, a rajtszámot, illetve a hivatalos időmérő eszközt nem megfelelően viseli;

12.1.4

a Versenyző már Versenyzőkkel, szemben sportszerűtlen, balesetveszélyes magatartást tanúsít (így különösen, de nem kizárólagosan: lökés, gáncsolás, haladásban akadályozás, szóbeli vagy fizikai agresszió és bántalmazás);

12.1.5

a Versenyző a tájékozódást segítő irányjelző és tájékoztató táblák, továbbá a Verseny biztosításában részt vevő önkéntesek, jelzőőrök, polgárőrök, illetve rendőrök utasításait figyelmen kívül hagyja, a Versenyt biztosító technikai eszközök által biztosított, illetve elzárt területen kívül halad, valamint a közúti, illetve vízi közlekedés és tartózkodás vonatkozó szabályait megszegi, annak az esetnek a kivételével, amennyiben ezzel azonnali és nyilvánvaló balesetveszélyt akadályoz meg.

12.2

A Versenyző kizárása esetén óvásnak helye nincs.

13 Egyéb szabályok

 

 13.1 A Szervező a Holnapon, valamint a Verseny facebook oldalán és facebook eseményének oldalán, továbbá egyéb közösségi médiafelületein megjeleníti a versenyen készült fényképeket és felvételeket, amelyek elkészítéséhez és közzétételéhez a Versenyző a Versenyen való részvétellel hozzájárul.